Autotimes Prémium Teszt: Alfa Romeo 159 SW Distinctive 1750 TBi

AT Értékelés: Megkapta jól megérdemelt remek benzinmotorját az Alfa 159. Az óvatosan végrehajtott ráncfelvarrás és az új erőforrás sokat dobott az eddig sem rossz modellen. Már-már németes minőséget kapunk, némi olaszos szeszéllyel és kicsit magas étvággyal.

Első látásra 
még mindig rendkívül frissnek ható, kiváló külső-belső formaterv, jó minőségérzet az alacsony orr műanyag koptatói sérülékenyek _______________________________________

2005-ben mutatkozott be az Alfa új arculata és vele együtt a 159-es is. Pozitív fogadtatásra talált, szerették. Bírálói túlzott súlyát és a leginkább ebből fakadó, Alfához méltatlan lomhaságát emlegették. A külsőt alig érintő frissítéssel ezekre (is) próbáltak megoldást találni. A tömegéből 40 kg-ot faragtak le, főleg a futómű alkatrészeiből, emellé a hervatag benzines motorpaletta kapott egy könnyű és erős turbómotort. Így érett kategóriája abszolút versenyképes indulójává, az új motorral most egy jól felszerelt kombiváltozatot tesztelhettünk. Kicsit későn sikerült megkaparintani a fekete kombit, már majdnem egy éves volt, 33 ezer futott kilométerrel. Bizonyos szempontból ez nem is kár, hiszen megláthattuk, hogy az intenzív használat mennyire látszik meg egy nyilvánvalóan tökéletesen karbantartott autón. A három lámpás Alfa orrot senkinek nem kell már bemutatni. Jelenleg szemből megkülönböztethetetlen az Alfa Romeo Spyder, Brera és a 159-es. Sikerült maradandót alkotni 5 évvel ezelőtt, sok újat nem lehet elmondani, még mindig napjaink legvagányabb dizájnja. És ez az egész autó formájára igaz, nem csak az orrára. Nyúlánk motorháztetejével, ék formájával, kilincseinél húzódó markáns övvonalával meglehetősen sportos jelenség a középkategóriás kombik között. A sokküllős felniknél találni szebbet, nagyobbat a katalógusban, de ésszerűen gondolkodva megfelelő választás a 17-as alugarnitúra, hogy úgy mondjam ennek optimális a látvány/sérülékenység/komfort egyensúlya. Szép az ezüstszínű tetősín, kiválóan megy a fekete kasztnihoz, no meg a króm kilincsekhez. Csakhogy sajnálnám tetőcsomagtartóval „összecsúnyázni”, mert nincs az a kíméletes csúcsmodell, ami ne hagyna nyomot rajta. A csomagtér nyitásához immár nem kell elforgatni az Alfa jelet, elég csak finoman megnyomni. Az így feltárulkozó nyílás szűkös, de a belső mérete, a 156-oséval ellentétben, pedig már kellőképpen tágas, nem kell tovább szégyellni, hogy kisebb (ugyanakkora) a kombi csomagtere, mint a szedáné. A kétoldali kipufogó, és a szolid TBi felirat diszkréten utal rá, hogy 200 lóerős ménest rejt az Alfa szív. Közelről megnézve látszik az előbb említett elődhöz képest némi minőségbeli előrelépés, feltárva az ajtókat ez még inkább szembetűnő.

Belbecs

kiváló minőségű bőrbelső, jó ergonómia, apró hibákkal. oldalirányban még elől is szűkös, a legtöbb tároló rekesz használhatatlanul kicsi

______________________________________

A vaskos ajtók nyitásakor már érezni, hogy itt a prémiumgyártókkal próbáltak meg egy ligába kerülni. Ez többé-kevésbé sikerült is, csak nagyon alaposan kutatva kerülnek elő hiányosságok az összeszerelésben. A felületek puha anyaggal borítottak, az összes nyomógomb, tekerentyű, állítóka nagyon finoman jár és reagál az utasításokra. A Frau bőr minősége kiváló, meghaladja a kategóriában megszokott műanyagos, gumis hatású borításokét. A kis hurkák feldobják a megszokott sík ülőlapot, ugyanez visszaköszön az ajtóborításon is. Érdekes a recés, fémes hatású betét, amely végighúzódik a műszerfalon egészen a váltókar mögé. Halvány kékeszöld színével jól illik a bézs és fekete színű bandába. Pont az eddigiek fényében kár, hogy néhány helyen nem túl jól sikerült az illesztés. A legtöbb példás, de például a kesztyűtartó felett a díszlécnél belátni a semmibe. Van pár vonal is, ami nem éppen a végtelenben találkozik, azaz nem párhuzamos. De még ennél is megosztóbb lesz az első üléspróba a 159-es vezetőülésében. Valakinek vagy bejön a szűkebb, vezetőre forduló, szellősnek éppen nem nevezhető kabin, vagy egyből hidegrázást kap tőle és szenved. Ez az egész első traktusra igaz, a jobb egyben hosszában bőséges a hely, de oldalra ficánkolni már ott sem lehet. Kicsit nehéz megtalálni a helyünket is a volán mögött. Minden állítható minden irányban, a vezetőülésnek például külön karral a dőlésszöge is állítható. Mégis minden alkalommal, amikor visszaültem az Alfába valahogy fészkelődtem, nem találtam a helyem. A fejtér tekintetétében körülbelül 190 centi a kényelmességi határvonal, e felett, még az ülés legalacsonyabb pozíciójában is, karcolhatja a fejünk a kárpitot. A fentiekből lehet nem ez olvasható ki, de azért nagyon bejött a passzentos belső. Minden kézre állt, az ülések hosszú távon is kényelmesnek bizonyultak, oldalirányban pedig kiválóan tartanak. A volán pont jó méretű és formájú, a rajta elhelyezett gombokkal szinte minden vezérelhető. Hátul szűkös a lábtér, kicsit talán segített volna, ha hátrafelé megdöntik az ülőlapokat. Egy csöppet legofigurás az üléspozíció, csak nekünk nincs lyuk a combunk alján, így könnyű csúszkálni a bőrön. Kárpótlásul a feláras automata klímából ide is jutott egy külön zóna. Ezt az Alfát sem a praktikum fogja eladni az biztos. Megvannak a szokásos helyen a megszokott rekeszek, csak éppen mindegyiket visszadobnám a halastóba, annyira méreten aluliak. A kesztyűtartóba a gépkönyv mellé nagyjából 2 kisebb alma fér még be. Az oldalzsebekbe, amelyek amúgy igényesen zörgés- és csúszásgátló anyaggal flokkoltak, maximum egy kisebb térképet vagy egy csomag papírzsepit lehet bedobni, a félliteres palackot már lehetetlen. Ahogy a könyöklő alatti hűthető (!) üregbe is legfeljebb a három decis dobozos verzió fér el. Mütyürnél méretesebb bigyóinknak tehát marad a csomagtartó. Ott vannak nyitható tárolók, nagyobb oldalzsebek, rögzítőháló és 445 liternyi rakodóhely. Érdekes kombináció a bajuszkapcsolókon lévő billenő kapcsoló, amiből mindháromra jutott, a jobb oldalira kettő is. A tempomat karja kicsit közel került az indexéhez, amíg meg nem szokjuk, addig könnyen elkönyvelhetnek index nélkül sávot váltó bunkónak, mert épp a rögzített sebességet pöcögtetjük helyette. Csak arra kérek minden kedves jövőbeli vásárlót, hogy az extralistáról a „Blue&Me” névre hallgató telefonos kihangosítót bepipálni szíveskedjék! Kicsit unom már, hogy tíz autóból egy biztos, hogy azért kacsázik, mert épp igyekszik a füléhez tartani a mobilját. Ennek vége, ha ezt az alig több mint 70 ezer forintos extrát megrendeljük. Kényelmesen a mobilt zsebben tartva használhatjuk a telefonkönyvet, akár olvashatjuk is a központi kijelzőn az üzeneteket. Sőt, ha úgy tetszik, hangvezérléssel, angolul is utasíthatjuk az érdekes orgánumú nénit a tárcsázásra. Meg még rengeteg mindent tud, de már csak ezekért is bőven megéri! Kicsit furcsa, hogy egy ilyen gazdagon felextrázott autóból kimaradt az ülésfűtés, mondjuk, a déli éghajlat alatt élők valószínűleg azt se tudják mi az.

Motor, erőátvitel

Minden tartományban erőteljes motor, pontos váltó.

Finoman hajtva is kissé magas a fogyasztás. ___________________________________

Következzen végre a lényeg, a legélvezetesebb rész, az újjáélesztett 1750 TBi motor. Az eddigi benzinmotorokkal a 159-es nehézkes volt, hiába voltak meg papíron a lóerők, valahogy elvesztek a súlyos kasztni alatt. Az csúcs 3,2 V6 a maga 260 lóerejével és összkerékhajtásával végképp hazavágta a vezetési élményt. A paraméterek: gyorsulás, végsebesség stimmeltek, de az élmény, pláne kanyarokban nem volt éppen Alfásan könnyed. A 2,2 literes 185 lóerős JTS kerül nyugdíjazásra, senki sem fogja visszasírni, főleg ha fordult egy kört az újdonsággal. Elég a nyavajgásból, végre megérkezett a könnyű, erős 1750 köbcentis, 4 hengeres, minden modern technikával ellátott turbómotor. Változó szívócsőhossz, közvetlen befecskendezés és turbófeltöltő. Pluszban lehetőség van a hengerek átöblítésére, összenyitva a szelepeket alacsony fordulatszámnál is megfelelő a töltetcsere, könnyebben felpörög a turbó, csökken a turbólyuk. Olyannyira, hogy egyáltalán nincs is. Az eredmény 1400-as fordulattól jelenlévő 320 Nm-es maximális nyomaték, ami majdnem egészen a 200 lóerős teljesítménymaximumig kitart. 5000-es fordulatszám környékén fáradni kezd, nem érdemes tehát a piros mezőig hajszolni, de nem is kell, hiszen szinte bármikor elválthatunk, a gyorsulás közel ugyanolyan intenzív marad. A 6 sebességes váltó karja nagyon kézre áll, rövid úton jár. Határozott erővel ugyan, de csuklóból kényelmesen kezelhető. Rövidek a fokozatok, a kuplung finom, jól érezhető, lefulladni lehetetlen. Mind a motorhang, mind a kipufogók sajnos elég visszafogottak, autópályán szinte nem is hallhatók, inkább a szép formájú tükrök zenélnek. A sok gyönyörért cserébe, ahogy az lenni szokott, némileg magasabb fogyasztással fizetünk. 11 liter körüli tesztfogyasztás egy 200 lóerős autótól nem nevezhető kiugróan magasnak, de a kis köbcentitől kicsit kevesebbet vártunk. Főleg úgy, hogy finoman, országúton használva se nagyon sikerült 10 liternél kevesebbet megitatni vele. Autópályán nagyobb tempónál és városban is tartható a 10 liter, egészen az első dugóig, olyankor igazán megjön az étvágy, mint a legtöbb erős autónál, ekkor bármeddig feltornázható az átlag. Cserébe nem ver át a fogyasztásmérő, a mért és a computer által mutatott adat megegyezett. A pillanatnyi fogyasztást nézegetve pedig feltűnő, hogy milyen ritkán mutat 10 alatt értéket. Kicsit sarkítva minden körülmény között megbízhatóan ugyanannyit fogyaszt, egy kicsit sokatde elviselhetőt.

Futómű, menettulajdonságok

 Közvetlen, élvezetes kormányzás, kiváló futómű. Érezhető hajtási befolyás. _______________________________________

A motor kiválóan illik a futó- és kormányműhöz, jót tett neki a fogyókúra. Alfásan direkt a kormányáttétel, ezért nagyon jól értesülünk a kerék alatt történtekről. Cserébe kicsit nagy a fordulókör, a parkolóban nem mi leszünk a lazák. A hosszú orrát is szokni kell, ebben sokat segített a teljes körradaros támogatás. Ezzel azért együtt lehet élni, cserébe a húzósabb szerpentineken sem kell levenni a mancsunkat a kormányról, a visszafordítók kivételével átfogás nélkül fűzhetjük egymás után a kanyarokat. Ezeket pedig nagyon szereti a sportosnak nevezhető futómű. Minimális kasztnidőléssel, jól érezhető tapadási határral, a téligumiktól meglepően stabil kanyarvétellel örvendeztet meg minket. A könnyű motorral fürgén mozog az olasz, a gázreakció fantasztikus, alapjáratról húz. Visszakapcsolni legtöbbször felesleges, 60-ról hatodikban simán erőlködés nélkül megindul. Ha visszakapcsolunk, akkor sem szemhátratoló a gyorsulás, viszont az a félelmetes, ahogy nem fogy ki az erőből. Odalépünk, meglódul, elváltjuk, és ugyanolyan elánnal folytatódik a vágtatás. Egészen 200-ig, onnan már lassabban kúszik feljebb a mutató. A sztrádán azért, ha úgy tartja kedvünk, kibérelhetjük magunknak a belső sávot, az Alfa arcnak még van elrettentő ereje. Határhelyzetben azért a könnyedség ellenére kicsit orrtolós, alulkormányzott a 159-es. Az elektronika a szokásos módon a farát utána engedve, az elejét visszarángatva segíti a semleges kanyarvételt. Így összességében legvégső esetben is kontrolláltan táncolhatunk odébb az ívről. A téligumikkal hideg aszfalton sikerült 0,85 g-s oldalgyorsulást kihozni az autóból. Kicsit zavaróbb, hogy a már alacsony fordulatszámnál is jelen lévő nagy nyomaték miatt, erősebb gázadásra hajlamos cibálni a kormányt. Biztos kézzel kell fogni, észnél lenni és akkor nem találjuk magunkat a szembesávban. A 17-es kerekeken a téli gumi hangoskodott, de az úthibákat zörej nélkül viselte, a rossz utakat az egész autó csendben tűrte, ez a jó összeszerelésről árulkodik. Hátul persze, mint az összes kombiban, némiképp jobban hallani a dübbenéseket.

Summárom
Igazán szerethető autót ismertem meg az Alfában. Kiváló motorjának és futóművének hála, az ember minden alkalommal alig várja, hogy autózhasson. Hasonló turbómotoros kombit birtokolva az első gép volt a tesztflottából, amire zokszó nélkül lecserélném. Talán egyedül a fogyasztása tántoríthatna el, de ezt bőven kárpótolta az „egy nagy családhoz tartozom” érzés. Meg lehet kövezni, de számomra újdonságként hatott, hogy az Alfások köszönnek, villantanak egymásnak, legyen az akár egy régi 33-as, vagy, mint esetünkben, az új 159-es. Vidéken kivétel nélkül mindenki, de a fővárosban is meglepően nagy az arány. Már csak ezért megérné! Ráadásként egészen jó ár tartozik a kiváló motorral szerelt sportkombihoz. Nem olcsó, de komolyabb vetélytársai közül ennyi pénzért, ilyen teljesítményt, ilyen gazdag felszereltséggel nem kapunk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.